Előszó

Vannak beszélgetések, amelyek nem egy konkrét kérdéssel kezdődnek, hanem egy régi ismeretséggel. Irmával mi nem most találkoztunk először – volt már közös munkánk, ismerjük egymás hangját, ritmusát. Talán ezért is volt természetes, hogy nem magázódva, távolságtartóan ülünk le beszélgetni, hanem úgy, ahogy az ember egy ismerőssel teszi: nyitottabban, közvetlenebbül.

Ez a beszélgetés is ilyen lett.

Nem egy „klasszikus interjú”, inkább egy hosszabb, kicsit kanyargó beszélgetés. Olyan, ahol a festészet ugyan végig jelen van, de közben szóba kerül az anyaság, a munka, a gyerekkor, és azok a csendes, sokszor kimondatlan dolgok is, amik valójában meghatározzák, hogy egy ember mit és hogyan alkot.

Irma az elején így mutatkozott be: „Anya vagyok.” És talán ez a mondat többet elmond róla, mint bármilyen művészeti meghatározás.

„Nem festő akartam lenni – egyszerűen csak jött”

 

tradiciok.hu…
Ha az elejéről indulunk… volt egy pont, amikor azt mondtad: mostantól festő vagyok?

Havasi Irma:
Nem, egyáltalán nem. Ez nem így működött nálam. Nem volt egy döntés, hogy akkor most festő leszek. Inkább csak elkezdődött… és ott maradt. Mindig volt bennem valami, hogy csinálni kellene valamit, alkotni, csak nem tudtam, hogy mit. Aztán amikor elkezdtem festeni, akkor éreztem először, hogy na… ez az. De ez sem volt ilyen nagy felismerés, inkább csak egy csendes „igen”.

 

Gyerekkor, apa, első minták

 

tradiciok.hu…
Ez a késztetés honnan jöhet szerinted? Vissza tudsz menni gyerekkorig?

Havasi Irma:
Igen… sok minden onnan jön. Az ember ezt utólag látja csak igazán. Az apukám… ő fontos volt ebben. Nem úgy, hogy tanított volna festeni vagy ilyesmi, hanem inkább azzal, ahogy jelen volt. Volt benne valami… nem is tudom… egyfajta tartás, meg csend. Szerintem sok mindent onnan hozok. Azt, hogy nem kell mindig mindent kimondani. Hogy elég néha csak csinálni.

 

„Anya vagyok” – és ez mindent átír

 

tradiciok.hu…
Az elején azt mondtad: „Anya vagyok.” Ez nagyon erős kezdés volt.

Havasi Irma (mosolyog):
Mert ez vagyok. Két fiam van, és ez mindent meghatároz. Nem lehet úgy beszélni rólam, hogy ezt kivesszük belőle. A festés sem független ettől. Sőt… sokszor pont innen jön. Van egy felelősség, egy folyamatos jelenlét az életemben. Nem az van, hogy bezárkózom a műterembe és csak alkotok. Közben élet van. Gyerekek vannak. Feladatok vannak. És ebben kell megtalálni a helyét annak is, hogy festek.

 

 

Fotós ( nevetve )…
Tehát nincs klasszikus „művészélet”?

Havasi Irma:
Nincs. És nem is baj.Nekem ez így valóságosabb.

 

Munka, hétköznapok, realitás

 

tradiciok.hu…
Van egy „civil” életed is. Ez mennyire nehéz összeegyeztetni a festéssel?

Havasi Irma:
Néha nagyon. Mert a festéshez idő kell… meg egyfajta ráhangolódás. De közben dolgozom, van egy pénzkereső munkám, amit ugyanúgy csinálni kell. És nem mindig ott van a fókusz, ahol szeretném. Viszont… valahogy mégis működik. Talán pont azért, mert nem engedem el. Mindig visszatérek hozzá.

 

A festés, mint belső szükséglet

 

tradiciok.hu…
Mit ad neked a festés ebben az egész sűrű életben?

Havasi Irma:
Egyfajta rendet. Vagy inkább… helyet. Amikor festek, akkor minden lelassul. Nem szűnik meg a világ, de más lesz a súlya. És közben olyan dolgok jönnek elő, amiket amúgy nem tudnék megfogalmazni.

 

 

Stílus, képek, alakulás

 

tradiciok.hu…
Hogyan látod a saját stílusodat?

Havasi Irma:
Ez folyamatosan változik. Nem szeretem nagyon beskatulyázni. Van, hogy absztraktabb, van, hogy jobban kötődik valami konkréthoz. Inkább azt mondanám, hogy hangulatokban gondolkodom.

 

Kiállítások, tervek

 

tradiciok.hu…
Mik a terveid? Gondolkodsz kiállításokban?

Havasi Irma:
Igen, szeretnék. Jó lenne kilépni jobban ezzel. Megmutatni. De nem akarom siettetni. Inkább azt szeretném, hogy amikor megtörténik, akkor tényleg készen legyek rá.

 

 

„Nem kell mindent érteni”

 

tradiciok.hu…
Mit szeretnél, mit vigyen magával az, aki látja a képeidet?

Havasi Irma:
Hogy nem kell mindent megérteni. Elég, ha hat. Ha megáll előtte egy kicsit. Ha történik benne valami.

 

Zárás

Ez a beszélgetés nem adott kész válaszokat – és talán nem is ez volt a célja. Havasi Irma története nem egyenes vonal, hanem inkább rétegek egymásra épülése: gyerekkor, család, anyaság, munka, és valahol mindezek között a festészet. Nem külön élet, hanem ugyanannak az életnek egy része. És talán éppen ezért hiteles.

 

Havasi Irmával  Szabó Árpádbeszélgetett,  a fotókat Rohonci Anett fotós készítette.

 

 

 

Galéria